Skip navigation

Előszó: Győri Zsófia igazgató, Immánuel Otthon és Iskola

Az Immánuel Otthon és Iskola 26 éve keresi azt az utat, formát, amellyel Isten üzenetét eljuttathatja  halmozottan fogyatékos gyermekekhez, fiatalokhoz. Számos hittanóra, konfirmációs , alkalom, áhítat, közös ünneplés tanított arra a felismerésre, hogy az üzenetek más csatornákon (is) érkeznek, mint ami az emberi  kommunikáció során leginkább megszoktunk. Van egy egységes, mindenki számára érthető nyelvezet, a szeretet nyelve, ahogy Isten szól hozzánk, és ahogy mi is „beszélhetünk” egymással akár szavak nélkül is.
A reformáció 500 éves évfordulója kapcsán megerősödött bennünk egy olyan bibliai kiadvány szükségességének , gondolata, amely azok számára is érthető, akiknek az olvasás, írás, valamint annak megértése, értelmezése nehézséget jelent. A „könnyen érthető kommunikáció” egyszerű szavak, tőmondatok és képek segítségével teszi hozzáférhetővé az információt, nem módosítva annak tartalmán. Ezzel a módszerrel dolgoztak a kiadvány készítői is, amikor a Biblia világából 30 gondolatot kiragadtak, gondosan ügyelve arra, hogy annak üzenete ne csorbuljon. Ebben értelmi fogyatékos emberek voltak segítségükre, akik alkotótársként a munka során folyamatosan véleményezték a szöveget és a grafikát.  Az Immánuel Otthon és Iskola hitoktatói és lelkészi tapasztalata alapján összeállított, a szakemberek által „lecsupaszított” és a tapasztalati szakértők által véleményezett kiadvány a napjainkban sokszor hangoztatott, de kevéssé megvalósított egyenlő esélyű hozzáférés gyakorlatának fontos eleme.