Az empatikus, támogató jelenlét biztosítása. Legyünk türelmesek!
A kommunikációjukban akadályozott személyeknek több időre van szükségük gondolataik, szükségleteik kimondására, kifejezésére. Legyen elég idő a kommunikációra, ne sürgessük őket.
Ne a hiány foglalkoztasson bennünket, ne az, hogy mit nem tud, hanem az, hogy mire képes.
Tapintatos, de nem tolakodó segítő szándék, amelynek során az elfogadás a lehetséges vezérelv.
Használjuk ki, ajánljuk fel a különböző kommunikációs csatornák Lehet, hogy segíti és gördülékenyebbé teszi a kommunikációt, ha az illető leírhatja, mit szeretne. De ez mindenképp legyen az ő döntése.
Beszédünk alkalmazkodjon partnerünkhöz, azaz felé fordulva, szemkontaktus felvételével igyekezzünk az „ideális” hangerő, tempó, hangsúly, hanglejtés, érthető, de azért természetes artikuláció alkalmazására. Ne beszéljünk hangosabban vagy túlartikuláltan.
A megértést a jól megválasztott gesztusokkal, mimikával, szájmozgással is segítsük.
A kommunikációs zavarral küszködő ember érzékenyebben reagálhatnak a beszédpartner reakcióira és a beszédhelyzet változásaira.
Amikor „kommunikációs nyomást”, siettetést, figyelemhiányt éreznek a társalgásban (pl. a beszédpartner közlésének hirtelen félbeszakítása, a gyakori és váratlan kérdésfeltevések, a szemkontaktus megszüntetésének, a gyorsabb beszédtempónak köszönhetően), észlelve „a kommunikációs zavart”, különféle kommunikációs stratégiákat kezdenek alkalmazni. Ez lehet a kommunikáció helyreállításának maximális igényétől egészen a kommunikációról való teljes lemondásig terjedhet. Ez azt is jelenti, hogy a törekvésük a beszédpartner figyelmének fenntartására, visszanyerésére attól is nagymértékben függ, hogy a társalgási helyzetben mennyire vagyunk mi képesek alkalmazkodni hozzájuk, figyelni rájuk.